Hogyan változtatta meg a fogyasztói szokásokat a több mint másfél éve tartó pandémia? Milyen forgalomra és vásárlói elvárásokra számíthatnak a webáruházak az év végi időszakban? Hogyan alkalmazkodhatnak legjobban a megváltozott körülményekhez? Kimazsoláztuk számodra a legérdekesebb idei trendeket.

Még korábban indul a visszaszámlálás

Évről évre megfigyelhettük, hogy egyre korábban kezdődnek az ünnepi akciók. Nem lesz ez másként idén sem. Bár az USA-ban hivatalosan a Black Friday (november 26.) jelzi az év végi akciózás kezdetét, az Amazon, a Walmart és társaik már októberben előrukkoltak masszív leárazásokkal. Ugyan Európában nem kiemelt “vallási ünnep” a Black Friday, de novembertől várhatóan itthon is egymást érik majd a leárazások. 

Tudtad, hogy miért fekete az a bizonyos péntek? Amerikában az ötvenes években terjedt el a szokás, hogy a Hálaadás utáni pénteken sokan beteget jelentettek, hogy elmehessenek bevásárolni karácsonyra. Ezért látták sötétnek ezt a napot a munkáltatók, sőt, a rendőrök is, akiknek a kialakult forgalmi dugókkal gyűlt meg a bajuk.

Egy másik magyarázat szerint könyvelőktől származik a kifejezés: a vállalkozások éves számvitelében november vége felé érkezett el az az időpont, amikor a számok pirosból, azaz veszteségből, végre feketébe, nyereségesbe fordultak. 

Leárazni csak pontosan, szépen…

Jó lesz vigyázni a meredek akciókkal: a Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelemmel kíséri a webkereskedőket az ünnepi időszakban. Az eMAG 2018-as Black Friday akciójával bukott le, végül idén 200 millió forintos bírságot és közel 4 milliárd forint értékű jóvátételt sózott rá a GVH megtévesztő promóciós gyakorlata miatt, amely 2014-ig visszamenőleg volt tetten érhető. A cégcsoport ugyanis olyan árakat tüntetett fel eredeti, magasabb árként, amelyek csak alkalomszerűen, rövid ideig voltak érvényben. 

Kütyükkel lehet nagyot kaszálni

Az ünnepi szezon slágertermékeire a tavalyi statisztikákból következtethetünk, amikre rendesen rányomta a bélyegét az azóta is tartó világjárvány. 2020 végén megugrott a szépségápolási cikkek forgalma világszerte, míg itthon év közben vezető kategória volt a gyógyszer mind konverzió, mind kosárérték tekintetében.

Pandémiától függetlenül töretlen az elektronikai cikkek  népszerűsége. A tavalyi ünnepi időszakban az Apple okosórái és Air Pods fülesei, az Amazon okosotthon-eszközei és a Samsung tévék körül izzott a levegő – várhatóan ezek lesznek idén is a legkeresettebbek.

Régi-új probléma: a hiánycikk

A Blackfriday.com felmérése szerint az amerikaiak több mint egyharmada stresszel azon, mi lesz, ha kifogynak az árukészletek. Nem is csoda – tavaly itthon is szinte mindenki megtapasztalhatta, hogy hirtelen keresetté vált árukategóriák eltűntek a polcokról.

Ám nemcsak kézfertőtlenítő, liszt vagy vécépapír lehet hiánycikk – a járvány tartós fogyasztási cikkek ellátásában is okozott fennakadásokat. Egyes becslések  szerint akár hétmillióval is kevesebb autó gördült le a gyártósorokról, mióta az ázsiai üzemleállások miatt megcsappant a világ félvezető-készlete. Sőt, az olyan elektronikai óriáscégek, mint az Apple vagy a Samsung is kénytelenek harcba szállni ezért a nélkülözhetetlen alkotóelemért. 

Webkereskedőként számodra is kulcsfontosságú a megfelelő árukészlet biztosítása az ünnepek előtt. Itt írtunk arról, hogyan számolhatod ki a becsült forgalom alapján. Még így is előfordulhat, hogy egy-egy termék elérhetetlenné válik boltodban. A vásárlói elégedettség megtartásában ilyenkor is sokat segíthet egy ajánlórendszer: a meglévő árukészletedből válogat személyre szabott ajánlásokat vásárlóidnak, megelőlegezve a keresést, vagy releváns helyettesítő termékeket ajánl fel, ha egy keresés eredménytelen.

Fegyverkezési verseny a házhozszállításban

A pandémia alatt felfutott e-kereskedelem óriási keresletet jelent a kiszállítócégeknek. A Shoprenter felmérése szerint a magyar webshopok 87%-a biztosít házhozszállítást vásárlóinak, és ehhez legtöbbjük a GLS, az MPL és a Foxpost futárjait veszi igénybe. 

A kiskereskedelmi láncok arra számítanak, hogy a vírustól tartva a legtöbben idén is online vásárolnak be az ünnepekre. Ezért is indítják még korábban az év végi akciókat, annak érdekében, hogy minél egyenletesebb legyen a kiszállítókra háruló terhelés. Tavaly az ünnepek alatt ugyanis kritikussá vált a helyzet, különösen Amerikában. A UPS kénytelen volt a legnagyobb csomagküldők, például a Nike vagy a Gap esetében volumenkorlátozást  bevezetni, hogy ne omoljon össze a rendszer.  

Világossá vált tehát, hogy a felhasználói élménynek szerves részét képezi a kiszállítás, vagyis a gyors, hatékony kézbesítés versenyelőnyt jelent a kiskereskedőknek. Az Amazon csomagszállító drón bevezetését tervezi, amely a két kilónál nem nehezebb csomagokat félórán belül eljuttatja a megrendelőhöz. A UPS is hasonló technológiát fejleszt. Az amerikai légiközlekedési hatóság (FAA) áldását adta a drónokra. Még tart a tesztelés, de már csak idő kérdése, és felbukkannak a futárdrónok Amerikában, illetve a tervek szerint világszerte.